Jászberény
Jászberény város az Észak-Alföld régióban, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében fekszik; a Jászberényi járás központja. Gyakran emlegetik a Jászság fővárosaként. Lakosainak száma 27 439 fő volt 2019. január 1-jén, amivel a megye második legnépesebb településének számított.
A megye északi részén, a Jászság központjában fekszik, a Zagyva folyó jobbpartján, Budapesttől 79 kilométerre keletre. A megyeszékhely, Szolnok mintegy 45 kilométerre található dél-délkeleti irányban.
A városhoz számos kisebb-nagyobb külterületi lakott hely is tartozik, ezek közül a legnépesebb Portelek a központtól jó 14 kilométerre délre. Turisztikai szempontból említést érdemel még a várostól északra eső Négyszállás is, mivel ott található a Hortobágyi Nemzeti Park Sasközpontja a hozzá csatlakozó tanösvénnyel.
A szomszédos települések: észak felől Jászárokszállás, északkelet felől Jászdózsa, kelet felől Jászjákóhalma és Jásztelek, délkelet felől Jánoshida és Jászboldogháza, dél felől Tápiószele és Farmos, délnyugat felől Nagykáta, nyugat felől Jászfelsőszentgyörgy, északnyugat felől pedig Pusztamonostor és Jászágó. [Délkelet felől Alattyán közelebb fekszik a városhoz, mint Jánoshida, de közigazgatási határaik nem érintkeznek.]

Térkép - Jászberény
Térkép
Ország - Magyarország
Magyarország zászlaja |
Jelenlegi határai nagyjából egyeznek az 1920-ban, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben kijelölt határokkal. Ennek következményeként az ország elvesztette területének 71, lakosságának 58 százalékát. A két világháború között számos kormány alakult, többek között kommunista kormány is, melynek a bukása és felszámolása után megalakuló szolgált ki. Magyarország a Horthy-rendszerben a revízió reményében, a Szálasi-kormány alatt a német érdekeket kiszolgálva lépett be − ill. maradt hadviselő − a második világháborúban, de a kisebb-nagyobb sikeres harcok és a súlyos veszteségek ellenére sem ért el tartós áttörést, az 1947-es párizsi békeszerződés pedig kialakította a mai országhatárokat. A világháborút követően az ország a Szovjetunió megszállási övezetébe került. A rendszerváltásig kétszer került Magyarország a világpolitika középpontjába: először az 1956-os forradalom kapcsán, másodszor 1989-ben, amikor a páneurópai piknik során a keletnémetek nyugatra távozhattak.
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
HUF | Magyar forint (Hungarian forint) | Ft | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
HU | Magyar nyelv (Hungarian language) |